ingyen weblap
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Megosztás az iwiw-en Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!
Tamási Áron Általános Iskola
"nem az iskolának, az életnek tanulunk"

FARKASLAKI TAMÁSI ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA

  A múlt: a farkaslaki oktatás első írásos említése 1785-ből származik. Akkor katolikus egyházi iskolaként működött, csak elemi osztályokkal, egy tanteremmel. 1875-ben épült az első, kimondottan iskolaként tervezett és működő épület, amelyben két tanterem mellett helyet kapott a tanítói lakás is. Ez az épület ma is áll, az egyház kezelésében van. A két világháború között, az 1930-as években merült fel egy új iskola építésének gondolata, amit tett követett és 1936-ban át is adták rendeltetésének a képen látható épületet, amelyben ma is zajlik az oktató-nevelő tevékenység.

Az 1970-es években egy új épülettel gazdagodott az iskola, ahol ma az óvoda és az elemi osztályok tanulnak.

 
Névadónk: falunk nagy szülötte, a magyar irodalom gyöngyszeme, aki 1897-ben Farkaslakán született, tanulmányait 6. osztályos koráig iskolánkban végezte, majd végakarata szerint 1966-ban itt temették el a templom mellett a két cserefa közé. 1997-től iskolánk kertjében mellszobor emlékeztet rá.
 
A jelen: a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskola a 2008-2009 -es tanévben központi iskolaként működik, összesen 295 óvodással és tanulóval. A központban, vagyis Farkaslakán 81 óvodásunk, 75 elemistánk és 74 felső tagozatos tanulónk van, akiket 4 óvónő, 4 tanítónő és 8 főállású szakképzett tanár és 3 szakképzett betanító tanár oktat-nevel. A körzetben 3 településen van oktatási intézmény, Kecsetben óvoda és I-IV osztály, összesen 34 óvodással és  24 elemistával két szakképzett óvónő és két ugyancsak szakképzett tanítónő irányításával. Székelypálfalván óvoda 11 óvodással, I-IV osztály 10 tanulóval, akikkel egy szakképzett óvónő, 1 szakképzett tanítónő foglalkozik. Firtosváralján óvoda és elemi osztályok vannak 13 óvodással és 13 tanulóval  egy szakképzett tanítónővel és egy szakképzett óvónővel.
 
Miért érdemes ebbe az iskolába járni? Minden pedagógus szakképesítéssel rendelkezik, a kevés óraszámú tantárgyakat, mint zene, rajz, minden évben szakképesítéssel rendelkező kollegák bevonásával tanítjuk. Iskolánknak jó régizene együttese van, akiket már több alkalommal hívtak meg belfüldi és külföldi fellépésekre. Modern informatika laborral rendelkezünk, didaktikai eszközökkel aránylag jól állunk, ami lehetővé teszi a színvonalas oktatást.

Hozzászólások (0)

Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!
Óra

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Naptár

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.